Tessedik Táncegyüttes története

01A szarvasi Tessedik Táncegyüttes 1968-ban Ruzs Molnár Ferenc vezetésével alakult meg. Akkor még a Tessedik Sámuel Mezőgazdasági Főiskola csoportjaként. Tagsága az intézmény hallgatóságából került ki, mely folyamatosan cserélődött, így nem volt lehetőség elmélyült szakmai munkára, s arra, hogy a vezetőség évekre előre tervezhessen.

Az együttes életében 1983 hozott nagy fordulatot. Ekkor Putnoki Elemér, a szarvasi művelődési ház akkori igazgatója kezdeményezésével és irányításával egy igen erőteljes táncos gárda fogott össze Szarvason. Elkezdődött a főiskolai együttessel párhuzamosan egy másfajta táncos munka. 1984-ben a két csapat egyesült, s a Tessedik Táncegyüttes átalakult városi, szövetkezeti, főiskolai közös fenntartású s tagságú együttessé. Céljául tűzte ki a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi tánchagyományainak őrzését, átörökítését. Beindult a tagtoborzás, nemcsak a fiatal felnőttek közt, hanem a kisiskolások körében is. 1984-85-ben megkezdődött az utánpótlás nevelése, egy akkor újdonságnak számító módon is. A művelődési ház szakköri foglalkozásai mellett a Szlovák Tannyelvű Általános Iskolában tanítási órák keretében néptáncoktatás kezdődhetett Csasztvan András vezetésével. 1991 óta művészeti iskolai keretek között, egyszerre több generációnál folytatódik ez a munka.

Az együttes bevonta a mezőgazdasági és az óvóképző főiskola hallgatói közül a táncos múlttal rendelkezőket, és tagokat gyűjtött a város 14-15 éves ifjúságából, s megindult a rendszeres, következetes táncegyüttesi munka.

Ez az 1983 óta működő csapat belföldön és külföldön egyaránt szép sikereket ért el. Többször nyert fesztivált, nívódíjat, kiváló minősítést. Sokszor szerepeltek a minden évben megrendezésre kerülő Néptáncantológián mind a felnőtt, mind a gyermek csoportok.